Álommanó

    Kistesódat a bölcsiben hagytam, onnan indulok szokás szerint dolgozni. Felszállok a buszra, most a másik járatra, mindkettővel célbaérek, ezen a szakaszon azonos az útvonaluk. Ismét a forgón állok meg, a farostlemeznek támaszkodom. Eszembejut a pár napja látott kis család. Kanyarodunk, majd lassan begördülünk a megállóba. Gondolataimba merülve nem látok, nem hallok. Legalábbis a befogadott ingerek zárt ajtókra találnak tudatomban. Aztán valami titkos csatornán át, mégis beszökik egy bizonyos látvány. Csak ez és semmi más. Az apa áll ott a megállóban, karjában a csecsemő... Meglepődöm. Aztán örülök. Nézem őket, míg csak el nem távolít tőlük a mozgó jármű. Ringatja a kicsit, szája mozog, talán énekel, talán beszél hozzá. Nyugalmát, békéjét magammal viszem. Ma már nem lehet rossz napom...